Beremendi Építők SK

Megvan a 3 pont

2012.11.10 17:01:10

A hármas sípszót követően győztesként vonulhattak az Építők játékosai az öltözőbe. Fegyelmezett játékunknak köszönhetően sikerült itthon tartani a 3 pontot. Az első félidőben mindkét csapat próbálta játszani a saját játékát, komolyabb helyzeteket azonban csak a hazai együttesnek sikerült kialakítani. Egy szép támadást követően Kutyáncsánin Jevrem passza után "Pilu" megszerezte egy lapos lövéssel a vezető találatot és egyben a mérkőzés egyetlen gólját. A második félidőben ellenfelünk próbált nyomást gyakorolni ránk eredménytelenül, csak a kapufát sikerült eltalálniuk. A hazaiak nagyon sokat küzdöttek, rengeteget futottak, végig remekül védekeztek, teljesen megérdemelten szerezték meg idei harmadik győzelmüket Kirchner György fiai. 

A Beremend összeállítása:

Balogh-Rochy, Papp, Költő-Péter (Kapi), Fürdős, Szili, Kutyáncsánin, Vida- Kálmán (Kiss J.), Illés

Péter Norbert a mérkőzés folyamán combsérülést szenvedett, valószínűleg hosszabb pihenőre kényszerül. Vida István megkapta ma ötödik sárga lapját, így a következő fordulóban nem játszhat. 

November 18. a hivatalos időpontja a Pécsvárad elleni mérkőzésnek. Az Építők kérelmezte, hogy szombaton játsszuk le a meccset. Ellenfelünk beleegyezésére várunk. A választ minden bizonnyal a közeljövőben megkapjuk.

Hajrá Beremend!!!